Board Kult

ReSkate

Sokszor nem is gondoljuk, hogy tevékenységünkkel mekkora hatással vagyunk a környezetre. A hetvenes években pont a kaliforniai szárazság indította el a világhír felé a gördeszkázást. A képlet egyszerű, az egész államban kialakult vízhiány miatt egy helyi rendelet megtiltotta a medencék feltöltését. Az akkoriban még csak mérsékelten ismert gördeszkázás pedig rögtön megtalálta az üres medencékben a népszerűség táptalaját. Természetesen rengeteget változtak a hardware-ek a Zephyr és Z-flex idők óta, és rengeteg olyan cég született, akik nem a szülők garázsában gyártják a lapokat.

Egy 2014-es kanadai kutatás szerint kb. 20 milló gördeszkás van világszerte, és a gördeszka gyártás a legnagyobb juharfa felhasználó iparág a világon. Plusz amióta Frank Nasworthy feltalálta a poliuretán kerekeket, komoly mennyiséget használ a gördeszka ipar ebből a kőolajból előállított műanyagból. Persze ez világviszonylatban elenyésző, hiszen a poliuretán az egyik legelterjedtebb műanyag, évi 12 millió tonnát gyártanak belőle.

Szerencsére a gördeszkás szubkultúrában rengeteg jó érzésű ember mozog, így a gördeszkaipar már azelőtt elkezdett a környezetre gyakorolt hatásával foglalkozni, hogy ez világszerte társadalmi elvárás lett volna. (Szemben ugye nem egy iparággal, ahol szemrebbenés nélkül irtottak ki országnyi őserdőket.) A legtöbb gördeszka gyártó figyel arra, hogy a felhasznált faanyag felelős gazdálkodásból származzon, aminek lényege, hogy a megtermelt profit egy jelentős részét erdők telepítésére fordítják.

Például a Dwindle Distribution, évek óta dolgozik a National Forest alapítvánnyal és a ReGrowth projekt keretében háromszor annyit fát ültetnek, mint amennyit felhasználnak gördeszka gyártásra. Mivel a világ egyik legnagyobb gyártójáról van szó /Enjoi, Almost, Bling, Darkstar, stb./, így elég komoly mennyiségekről beszélünk.

Elég hasonló projektet futtat az Etnies is. Ők 2011 óta egyes kollekcióik /pl. Jameson/ minden eladott darabja után ültetnek egy fát, hogy ellensúlyozzák a gyártásuk szén-dioxid terhelését. A Trees For The Future alapítvánnyal 2 millió fát ültettek 2019 végéig. Idén pedig az összes kollekciójukra kiterjesztették a projekt kereteit.

És amit személy szerint imádok, egyre több vállalkozás kezd nyersanyagként tekinteni a leharcolt deszkákra, és kreatív megoldásokkal új termékeket gyártanak belőlük. Szerencsére ilyen példáért nem is kell rögtön külföldre menni, hiszen itthon Sipos Gergely Sg.skateworks néven készít fantasztikus tárgyakat, törött lapokból. Őt legkönnyebben az Instagammon lehet utolérni -> Sg.skateworks

Persze külföldi példa is akad bőven.

Az egyik érdekes vonal, amit az IRIS Skateboard képvisel. Ők a törött lapokból újra gördeszkákat gyártanak, illetve szörfök, bútorok és egyéb kiegészítők is akadnak a kínálatukban. www.irisskateboards.com

Talán az egyik legismertebb ilyen cég a MapleXO, akik főleg ékszereket készítenek. A portlandi vállalkozás évekkel ezelőtt lett világszerte ismert, amikor a Grove tervezőivel karöltve iPhone tokokat és hátlapokat kezdtek gyártani. www.maplexo.com

Egy szó mint száz, érdemes figyelni a gyártók tevékenységét, hiszen a vásárlásainkkal szavazunk, hogy ezek a példa értékű projektek még hosszú évekig futhassanak, és a gördeszkázás egy fenntartható, felelős irányt képviseljen.

0 comments on “ReSkate

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s