Happy 25th!

A számunkra is nagyon kedves Element idén ünnepli alakulásának 25. évfordulóját. És micsoda negyed század volt! A deszkákon, kiegészítőkön, ruhákon kívül mást is köszönhetünk nekik! Sok tehetséget karoltak fel, valamint a már nagy hagyománnyal bíró Element YMCA SkateCamp az utánpótlásról is gondoskodik.

11121771_10153210629806031_5871665804442862967_o

Az Element sztorija már 1992 előtt elkezdődött. Johnny Schillereff, a természet, a művészet és a gördeszkázás iránt érzett fáradhatatlan szenvedélyét valami hasznos létrehozására akarta fordítani. Így Underworld Element néven, egy kis csapattal együttműködve hozták létre az Element elődjét, amit elsősorban a hip-hop kultúra inspirált. Az indulás után nemsokkal az eléjük gördülő kihívások azonban túl nagynak bizonyultak, ami a cég összeomlásához, és az alapító tagok szétszéledéséhez vezetett. Johnny Schillereff azonban nem adta fel az álmát, és Element néven folytatta. Ekkorra alkotta meg az ikonikus fa logót, mely a természetet, a növekedést és a pozitív változást szimbolizálja. Ahogy a gondosan elvetett magból fa növekszik, úgy épült és terebélyesedett az Element is.

Ma pedig a legnagyobb gördeszkás vállalatok egyike, szponzoráltjaik pedig a világ élvonalába tartozó deszkások. Mindezt úgy, hogy a természet, a művészet és a gördeszka szeretete megmaradt!

A születésnap alkalmából összegyűjtöttük nektek az Element 2017-ben bemutatott különleges lapjait, amit az alábbi művészek terveztek.

Adrian Morris aka Mowgly – Cover Deck sorozat

cover_instagram_05_3

Curtis Jinkins – Ranger sorozat

ranger_insta_01_2

FOS – Elementalist sorozat

elementalist_insta_02_2

Mason McFee – Sketchbook sorozat

sketchbook_insta01_2

TIMBER! – Family sorozat

family_insta_02

Kris Markovich – Comrades sorozat

markovich_insta_01_2.jpg

Nat Russel – Pots and Plants sorozat

pots_plants_insta_01

És végül a legújabb kedvencünk:

Neasden Control Center – Masked sorozat

maskneasden_insta2_3.jpg

///Képek: Element///

One thought on “Happy 25th!

Add yours

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

Create a website or blog at WordPress.com

Up ↑